A Kormány 205/2010. (VI. 29.) Korm. Rendelete


A Kormány 205/2010. (VI. 29.) Korm. Rendelete

A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának
általános szabályairól szóló 70/2005. (IV. 21.) Korm. rendelet módosításáról
 
A Kormány a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 8. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
 
1. § A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának általános szabályairól szóló 70/2005. (IV. 21.) Korm. rendelet a következő 3/A. §-sal egészül ki:
 
„3/A. § A gépjármű vezetésére jogosító vezetői engedély megszerzésére irányuló közúti járművezetői tanfolyamra az vehető fel, valamint elméleti vizsgát az tehet, aki a közoktatásról szóló törvény szerinti alapfokú iskolai végzettséget megszerezte. Az alapfokú iskolai végzettség megszerzését a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzéséről és vizsgáztatásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott módon kell igazolni.”
 
2. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) Az 1. § 2011. január 1-jén lép hatályba.
 
3. § (1) Hatályát veszti a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának általános szabályairól szóló 70/2005. (IV. 21.) Korm. rendelet módosításáról szóló 179/2010. (V. 13.) Korm. rendelet.
 
(2) Ez a rendelet 2011. január 2-án hatályát veszti.
 
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
 

Hirdetés

C4 eladó

ELADÓ
Régebbi Citroen C8-as
B és B+E oktatásra 
vizsgáztatott
600.000 Ft.

Mobil: 70 319 4238 

  

Tanuló kalauz

KÖNYVAJÁNLAT
 

Tanítási-Tanulási
Módszerek

Oktatói állásajánlat

FIGYELEM!

Oktatói Állásajánlatok!

06 70 509 9431
Szuper Jogsi 
Autósiskola

Telefonra letölthető alkalmazások

Telefonra letölthető
alkalmazás
ok

  
1- elindulás,
megállás 

 

2 - parkolás
tanulása 

GDPR

GDPR

  

Az anyag teljesen
kidolgozott, 
képzőszervre
szabott...
tovább >  >  >

Összefoglaló

 A közúti járművezetők
Képzésének és
Vizsgáztatásának

ÖSSZEFOGLALÓJA

ADR 2020

ADR 2020
Tankönyvek
 
 

Pótpedálok

Pótpedálok
 
készítését vállalom

+36 30 229 6008

Interaktív kresz

ÚJ KÍNÁLAT

TETŐTÁBLA