
+ Ágoston Lajos (1945 – 2019). Pályafutása 1967-ben indult, elméleti és gyakorlati oktató a Csongrád megyei MHSZ iskolában, később a Hódmezővásárhelyi ATI kirendeltség vezetője. Rutinos, széles látókörű, nagy tudású szakember, akit nemcsak tanítványai tiszteltek, elismerést vívott ki oktató kollégái körében is. Utolsó éveiben a Sofőr Gépjárművezető Oktató Bt. jó nevű szakoktatója, halálával nagy veszteség érte a gépjárművezető-képző szakmát. Nyugodjék békében.

+ Török István (1956 – 2019). Eredeti végzettsége matematika, fizika szakos tanár, már 1983-tól vállalt gépjárművezetői oktatást a Tatai ATI iskolában. Jól felkészült, az összes járműkategóriában jártas, kiváló szakember, később a hatósági vizsgabiztosi képesítést is megszerzi. Az 1990-es évektől egyéni vállalkozó, autósiskolát alapított, családi összefogásban vezette, nemcsak tanítványai, kollégái is szerették, elismerték. Korán elment, hiányozni fog. Nyugodjék békében.
+ Simon Imre (1955 - 2019). A Kulturált Közlekedésért Alapítvány kiváló szakembere volt. Először a Zala megyei Technika Kft, majd a Pest megyei Autópest Kft. autósiskola vezetője. Súlyos közúti balesetet vétlen részese, korán nyugdíjba kényszerül, de élete végéig a szakmában dolgozik. Béke poraira.

+ Dévai Pál (1943 - 2019). Eredetileg technikus, 1969-ben a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán szerzett diplomát, 1974-től már a KPM Autófelügyelet jól felkészült kiváló szakembere. Nagy hivatástudattal dolgozott a hatósági műszaki vizsgáló állomások kiépítésében, már fiatalon elismerték a szakmában. A rendszerváltás után 1991-92-ben a Közlekedési Főfelügyelet Műszaki Minősítő Állomásán, a Környezetvédelmi felülvizsgálatok megújuló rendszerében vállalt szerepet. Osztályvezető lesz, egyedi típusvizsgálatokban, másodfokú hatósági ügyekben dönt. A műszaki vizsgabiztosok kiváló oktatója, kedvelik közvetlen, barátságos előadói stílusát. 2007-től nyugdíjas, de nem szakad el az autós szakmától, családi vállalkozásban még dolgozik, csak súlyos betegsége állítja meg. Példaértékű pályafutás, több mint négy évtizedes szolgálat a magyar közlekedés jobbítása ügyében. Béke poraira.

+ Pavlek Ferenc (1939 - 2019). A hatvanas évek közepén sikeres, népszerű oktató az MHSZ Siófok Járási Központ gépkocsivezetői tanfolyamain. Nemcsak elméleti ismereteket tanított, a gyakorlati oktatásban is nagyszerű volt, Csepel 350-es tehergépkocsival járta a Somogyi utakat. A hetvenes évek elejétől a Siófoki Autóközlekedési Tanintézetben oktatott, itt is a legjobb közlekedési szakemberek közé tartozik. Kiváló előadó, sokoldalú egyéniség, az 1990-es évektől már közéleti szerepet vállalt. Kőröshegyen három ciklusban is megválasztották polgármesternek.Nyugodjék békében.
+ Polecsák Lajosné Terike (1932 - 2019).1966-ban kezdte a szakmát Szekszárdon, 1968-ban nevezték ki a Tolna megyei Autóközlekedési Tanintézet igazgatójának. Közel két évtizeden át, végig dolgozta a legszebb ATI-s időket, 1982-től már nyugdíjas. Rátermett, nagyszeű vezető volt, becsülettel helytállt felelős munkájában.Béke poraira.

+ Slepp Sándor (1971 - 2019). Középiskolában szerzett festő szakmát, érdeklődése azonban folyamatosan a közlekedés felé húzta. Buszsofőr, fuvaros lett belőle, majd nagy tapasztalatával szakoktatói bizonyítványt, iskolavezetői képesítést szerzett, 2000-ben már magániskolát alapított Komáromban. Szívügye volt a motoros-képzés. Tehetsége, szakmai rátermettsége egyenesen vezetett Komárom-Esztergom megyei főállású vizsgabiztosi állásához. Korán itt hagyott bennünket, halála pótolhatatlan veszteség a szakmában. Béke poraira.
+ Hegyi Lajos (1968 – 2019). Postaforgalmi iskolát végzett, sokáig eredeti szakmájában dolgozott. 2004-ben kezdett oktatni a Hajdú-Bihar megyei Gőzerő autósiskolában, majd legutóbb a Menta Autós Motoros iskola kiválósága. Hozzáértő, türelmes oktató, volt, mindenki szerette őt. Béke poraira.

+ Czakó Sándor Imre (1958-2019). Nagykátán született, érettségi után borász szakemberként dolgozott, 1984-től az MHSZ szakoktatója. A rendszerváltás után Pest megyei magán autósiskolákban tanít, minden járműkategóriában nagyszerű, tanítványai szeretik, kollégái is elismerik. A Tóth Tanoda, a Kalmár Autósiskola majd Gödöllőn a Homoki és Tsa. Kft. jól felkészült buszos oktatója még fiatalon hagyott itt bennünket. Béke poraira.
..
+ Gyöngyösi Sándor (1946-2019). A régi nagy ATI-sok közül való. Eredeti szakmája mezőgazdasági technikus. Az ATI Budapesti iskolájában a Dankó utcai Tangarázsban kezdett oktatni 1977-ben, majd a Pest megyei ATI következett, 1989-től már a Dabasi Oktán Kft. alapító oktatója. Állócsillag az oktatók között. Lelkiismeretes, példaadó hivatástudattal dolgozik. Elméleti és gyakorlati oktatásban is nagyszerű, minden járműkategóriában kiváló szakember. Negyven évet szolgált a magyarországi közlekedésre nevelésben. Imádták tanulói, elismerték, tisztelték kollégái. Nyugodjék békében.

+ Berta Gábor (1936 - 2019). A régi nagyok közül való, ötven éven át dolgozott a szakmában. 1968-ban kezdett Miskolcon a Borsod megyei Autóközlekedési Tanintézetnél. A hetvenes évek közepétől Ózdon az 1sz. Munkaközösség rutinos oktatója. A rendszerváltás után 1996-tól ugyancsak Ózdon tanított, a Miksztai és a Palotai Autósiskola kiváló szakembere. Nyugodjék békében.
+ Abai János (1944- 2019). Évtizedeken át dolgozott a szakmában.elismert szakoktató majd hatósági vizsgabiztos Hajdu-Bihar megyében.Nyugodjék békében
+ Hajdú Ernő (1951 – 2019). Régi ATI-s, debreceni kiváló szakoktató.. Nyugodjék békében.
+ Varga József (1924 2019). A régi nagyok, a legkiválóbbak közül való. Nyolcvannégy éves korában még tanított. Pályafutása 1949-ben kezdődött Budapesten a Zách utcai Gépkocsizó Tisztképző Iskolában, majd Mátyásföldön az egykori II. világháborús Gépkocsizó Ezred műhelyében. Az ötvenes évektől az MHS szervezetében oktat, 1957-től a nyírbátori határőrség gépjármű alosztályának vezetője. A hetvenes-nyolcvanas években a Hajdú Bihar Megyei ATI jó hírű szakoktatója. A rendszerváltás után még évekig a Zsírossy féle Magán Autósiskolában tanít, végül a debreceni Automobil 2003-Bt Autós-Motoros Iskolában fejezi be hat évtizedes, nagyszerű oktatói pályafutását. Béke poraira
+ Ivanov Sándor (1954-2019). Már a hetvenes évekől az MHSZ elismert szakembere, később vállalkozó, jó nevű autósikolát működtetett Budapesten. Isten nyugosztalja.

+ Csatlós Mihály (1935-2019). Vezetői engedélye 1954-es, tapasztalt, hivatásos gépkocsivezetőként kezdte az oktatást 1969-ben, a KPM Autóközlekedési Tanintézet Dankó utcai tangarázsában. Eredeti tehetség a szakmában, a legkiválóbb oktatók közül való. Mindig is ATI-s volt, húsz évig dolgozott a régi ATI-nál, majd a kilencvenes évektől az ugyancsak ATI-s Tóth Zoltán és a PATI magán autósiskolák kiváló oktatója. Ötvenhét év a közlekedés szolgálatában, ebből negyvenkettő a gyakorlati oktatásban. Példaadó életút. Nyugodjék békében.

+ Hegyi Attila (1945 - 2019). Már a hetvenes évek elejétől a KPM Autóközlekedési Tanintézet Dankó utcai tangarázsában dolgozott. Először a gondnoki irodában, majd 1974-től szakoktatói tanfolyamot végzett, egy életre eljegyezte magát a gyakorlati oktatással. 1978-tól az ATI Bécsi úti gyakorló iskolában folytatta, jó hírű szakember volt, imádták tanítványai. A kilencvenes években a Hajmási féle Rutin Autósiskolában dolgozik majd újra a Bécsi úti ATI, ahol vége szakadt a nagyszerű pályafutásnak. Negyvenöt évig szolgálta a közlekedésre nevelés ügyét. Nyugodjék békében.

+ Szalontay Balázs (1943 - 2019). A legkiválóbbak közül való. Már az 1960-as évek elején a KPM Autófelügyelet központjában, az Andrássy út 8-ban dolgozott. Forgalmi tiszti iskolát végzett, majd 1983-ban a Baross utcába, a Közlekedési Főfelügyelet fuvarengedélyezési szakterületére került. Itt közúti ellenőr, szaktanfolyami vizsgabiztos, állhatatos szakszervezeti vezető, igazi közösségi ember volt. Mindig másoknak akart segíteni. Nyugodjék békében.

+ Dreszler László (1948 - 2019). Régi kiváló ATI-s a fővárosi Dankó utcai tangarázsból, 1972-ben kezdte az oktatást. A nyolcvanas évek közepétől alkatrész eladás, magán Autósboltot nyit, majd a Merkur Személygépkocsi-értékesítő vállalathoz kerül, de a gyakorlati oktatást soha nem hagyja abba. A kilencvenes évek végén a Csigavér, később a Spuri Suli Autósiskola jó nevű szakembere. Negyvenhét éven át szolgálta a közlekedésre nevelés ügyét, az utolsó pillanatig dolgozott. Nyugodjék békében.

+ Jánosi Istvánné Ancika (1930-2019). A legkiválóbb ATI-sok közül való. 1969-ben adminisztrátorként kezdett a Baross utcai központban, 1972-től a Kísérleti és Módszertani Iskola mindenre figyelő, mindennel törődő legendás ügyintézője. 1983-tól az ATI jogutód Közlekedési Főfelügyelet szaktanfolyami osztályán főelőadó, vizsgaszervező, vizsgabiztosok vezénylője 1989-ig, - nyugdíjba vonulásáig. Felelős munkáját mindig pontosan és lelkiismeretesen végezte, országosan ismerték, kedvelték a szakmában. Mégis a végtelen emberi kedvessége, határtalan segítőkészsége, ami feledhetetlen számunkra. Nyugodj békében Ancika!

+ Balogh Gyula (1957- 2019). Eredeti szakmája gépésztechnikus. Berettyóújfaluban az MHSZ-nél kezdett oktatni 1985-ben. Hajdú-Bihar megyében elsőként alapította meg a Balogh Nonstop magán autósiskolát 1990-ben. Csak a tisztességes, alázatos oktatatói munkát találta elfogadhatónak. Higgadt, megfontolt szakember hírében állt, munkáját mindig a biztonság, a felelősség vezérelte. 2015-től már megbízásos vizsgabiztosként is ezt vallja, kollégáinak elismerése kísérte, igaz barátai voltak. Családcentrikus ember, létrehozott autósiskolájának eszménye folytatódik, felesége és fia viszi tovább élete nagy alkotását. Nyugodjék békében.
+ Szlovák Attila (1957- 2019)...

+ Kalivoda Alajos (1933- 2019). A legrégibb a legkiválóbb ATI-sok közül való. Már fiatalon, 1959-től a KPM ATI Dankó utcai tangarázsában gyakorlati oktató, majd a Baross utcai tanári csoport népszerű, szuggesztív erejű előadó tanára. A hetvenes évek elejétől az ATI Tanulmányi osztályának vezetője, az ATI Tájékoztató szakmai-módszertani lap felelős szerkesztője, sikeres KRESZ-tankönyvek írója, társszerzője. A hetvenes évek végén néhány évig az ATI-k új országos szervezetének igazgatója. Betegsége miatt is, korán nyugdíjba megy, ez után már magányosan él. Béke poraira.

+ Balogh Zoltánné Gabi (1952-2019). Régi ATI-s, már fiatalon érettségi után a Dankó utcában dolgozik. 1971-től a Pest megyei ATI ügyfélfogadó irodájában, 1973-tól a Baross utcában az ATI Igazgató-helyettesi titkárságán főelőadó. Közben vizsgarendező, gépjármű-ügyintézői tanfolyamot végez, 1983-ban titkárnő a jogutód Közlekedési Főfelügyelet Teréz körúti központjában. 1990-től főiskolai tanulmányokat végez Szegeden, 1993-tól a KHVM köztisztviselője, majd a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hajózási osztályának főmunkatársa. A régi ATI-s munkatársaira emlékezett a legszívesebben, a nyugdíjas évekre, a szeretett unokákra már kevés idő jutott. Isten nyugosztalja.

+ Gulyás Sándor (1937 - 2019).Szakmai munkásságát 1961-ben kezdte. Először a Balkányi Állami Gazdaság traktoros képzéseiben vett részt. 1972-től a nyírbátori Gépjárművezető Munkaközösség alapító tagja, majd a "B" és "D" kategóriás képzésekbe is bekapcsolódott. 1975-től a Hajdú Bihar megyei Autóközlekedési Tanintézetnél dolgozott főállásban. Nyugdíjba vonulása után a debreceni Gulyás Autósiskolában találták meg tanulóvezetői. Fél évszázados oktatói tevékenységét 2012-ben, 75 éves korában fejezte be. Megszámlálhatatlan hallgatót engedett a közutakra, családi generációk ezreit képezte ki, több millió balesetmentes kilométerrel a háta mögött. Maradandót alkotott a szakmában. Béke poraira.

+ Horváth István (1933 - 2019). Műszaki végzettségű szakember, pályafutása 1953-ban kezdődött a Bp. Mátyásföldi Gépkocsizó Laktanyában, 1958-tól már oktató, majd vizsgabiztos a Miskolci ATI-nál. A hetvenes évek közepétől a Borsod megyei ATI igazgatója, 1983-tól a Megyei Közlekedési Felügyelet VIB vezetője. Hozzáértő, példaadó tevékenységével országosan elismert szakember, legendás tisztelet övezte a járművezető-képző szakmában. Nyugdíjasként 2003-ig vizsgáztatott, ötven évet dolgozott a magyarországi közlekedésre nevelés ügyében. 2011-ben Moharos Díjjal tüntették ki. Nyugodjék békében.
+ Csatay Csaba (1948 - 2019). Eredeti szakmája elektroműszerész. A hetvenes évek elején indult pályafutása, a Csepel Művekben az MHSZ kirendeltségen kezdi oktatni a járművezetést. Először mellékállásban és nagy lelkesedéssel. Imádja az autót, szereti ezt a foglalkozást, 1977-töl már Budapesten a 27-es GMK főállású elméleti és gyakorlati szakoktatója. Felkészült, jó hírű szakember, 1998-tól a Fővárosi Közlekedési Felügyelet, majd a Fővárosi Kormányhivatal hatósági vizsgabiztosa. Ebben is nagyszerű, - negyvenöt évet dolgozott a magyar közlekedésbiztonság ügyéért. Emlékét őrizzük.

+ Szilágyi Árpád (1947 - 2019). Imádta az oktatói munkát, már 1972-ben az ATI Baross utcai Kísérleti és Módszertani Iskola kiválóságai közé tartozott, majd az 1978-ban induló Bécsi úti gyakorló iskolában teljesedett ki szakértelme. A nyolcvanas évek végén oktató társával vállalkozásba kezdett, Mesteriskolát alapítottak. A fiatalok továbbképzésében hittek: ügyességi tréningeket, gokart tanfolyamokat indítottak, tanították az utánfutó és- lakókocsi-vontatást. Úttörő munka, dicséretes szakmai próbálkozás volt, de kevésbé sikeres vállalkozás. „Bizony a szerény lehetőséggel induló magánoktató nálunk csak a B alapképzésben tud talpon maradni. A nagy tapasztalat, előbb-utóbb meghozza az ismertséget is, de ha az ember marad a tisztességes munkában, akkor kevés jövedelemmel kell beérnie.” Nyugodjék békében.
Kiváló kollégák, jó barátok, nagyszerű szakemberek voltak.








