Halottaink 2014-ben

 + Kása István József (1949-2014). Eredeti foglalkozása autószerelő, 1974-ben kezdte a gyakorlati oktatást a Csongrád megyei Autóközlekedési Tanintézetnél. Jól felkészült, kiváló szakember, a nyolcvanas években többször is elnyerte a megye legjobb szakoktatója címet. 1990-ben Csongrádon alapította a Turbó Autósiskola és Kereskedelmi Kft. saját vállalkozását, amit sikeresen vezetett 25 évig, mindig szívén viselve a tanulóvezetők, az oktatók sorsát. Négy évtizeden át dolgozott a járművezető-képzésben, munkáját 2011-es nyugdíjazása után sem hagyta abba. Kollégái által is nagyra becsült, családját szerető, igazán értékes embert veszítettünk el. 


 

+ Kovács András (1939-2014). Eredetileg gépésztechnikus, már 1971-től a Győr-Sopron megyei Autóközlekedési Tanintézet gyakorlati oktatója. Nemcsak szakértelmével tűnt ki, mindig segítőkész, barátságos természetű ember, 1974-től főállású vizsgabiztos, majd VIB vezető. A KPM és az ATI 1983-as átszervezése után is a megyei Közlekedési Felügyelet vizsgáztatási vezetője. Sokan ismerték Győrben és környékén, munkáját szerette és fontosnak tartotta. Súlyos betegsége kényszerítette nyugdíjba 1995-ben. Kollégái elismerték hozzáértését, vezetőként is korrekt szakembernek tartották.  


  

+ Terék Kálmánné Éva (1944-2014). Az érettségizett fiatal gyors- és gépíró már 1961-ben az Autóközlekedési Tanintézet ügyviteli dolgozója a Baross utcai székházban, később ügyfélszolgálati vezető. 1983-ban a FŐATI tanfolyamszervezője, 1993-tól a Fővárosi Közlekedési Felügyelet megbecsült, példaadó munkatársa. 2004-től nyugdíjasként is foglalkoztatták 2008-ig, minden szakterületen kiváló. Negyvenhét éven át szolgálta a közlekedést, Moharos Díjat kapott, az ATI-ról és a Fővárosi Felügyeletről mindent tudott, minden munkatársa imádta. Évikét végleg elveszítettük.




+ Holik Tamás Attila (1979-2014). A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon  kezdte hivatásos szolgálatát 2001-ben, motoros járőr. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának járőrvezetője lesz 2004-től, ebben az időben már a Szegedi Tóth Autó Kft. mellékfoglalkozású szakoktatója. Imádott és tudott tanítani, a motorosokkal is szívesen foglalkozott. 2009-től vizsgáló a Szegedi Rendőrkapitányság állományában, később a Helyszínelő és Balesetvizsgáló Alosztályon dolgozik, 2013-tól ismét a Forgalomellenőrző Alosztály motoros járőrvezetője. Motoros szolgálatba indult 2014. július 7-én is, de az 5-ös útról már nem tért vissza. Kollégánk volt, itt hagyott bennünket, nem is akarjuk elhinni.



+ Tóth Csaba (1958 - 2014)...


+ Klinkó Márk Károly (1954 - 2014) "...Kedves Márk! Köszönöm, hogy türelemmel javítottad századszor is ugyanazt a hibámat, sugalltad: ne izgulj, előbb-utóbb belejössz, sikerülni fog... őszintén velem izgultál, drukkoltál a vizsgán is."
"...személyében nemcsak kiváló oktatót, hanem egy nagyszerű embert ismertem meg, akivel bármikor megbeszélhettem kérdéseimet és tapasztalataimat. Gyakran visszamentünk a kérdéses forgalmi helyszínekre is, hogy közelebbről vegyük szemügyre a problémát. Köszönet Márknak…"


  

+ Morik László (1938-2014). Technikus tanár, a fővárosi PályafenntartásiTechnikumban kezdett tanítani. Már 1969-ben a KPM Autóközlekedési Tanintézet megbízott vizsgabiztosa. A hetvenes évektől a BKV jó nevű oktatója, később a Fővárosi Közlekedésbiztonsági Tanács (FKBT) munkatársa, számtalan közlekedési műsor, KRESZ vetélkedő népszerű játékvezetője, a Közlekedési Felügyelet megbízásos vizsgabiztosa. Élete volt a közlekedésre nevelés ügye, mindig javítani akaró, nagy munkabírású, Moharos Díjas, kiváló szakember. Amíg csak bírta, dolgozott. Halálával sokat vesztettünk. 

 


 

+ Kurucz Balázs (1936 - 2014). Eredeti szakmája géplakatos, a hetvenes évek közepén kezdte az oktatást az Autóközlekedési Tanintézet Dankó utcai tangarázsában, később a Mester utcai oktató bázison tanított.  A rendszerváltás után évekig a fővárosi Tóth Zoltán Autósiskola gyakorlati oktatója, vidám természetű, jó kedélyű kolléga, könnyen viselte a gondokat is. Idősebb korában is dolgozott, de már csak elméleti oktatást vállalt.  Imádta az életet, a balatoni vitorlázást, de legnagyobb szerelme volt a vitorlázó repülés. Elrepült az ő élete is.


+ Hibácska Gyula (1931-2014). A legrégibb ATI-sok egyike volt. Autótechnikus képzettséget szerzett, autó villanyszerelőként kezdett 1958-ban az Autóközlekedési Tanintézet Ipoly utcai javítóműhelyében, 1968-tól már művezető. Munkatársai szerették, megbecsült, elismert, országos hírű műszaki szakember. Az ATI javítóműhelyének megszűnése után 1981-től a Magyar Autóklub üzemvezetője, 1990-ben vonult nyugdíjba. Soha nem feledte régi munkatársait, haláláig tartotta velük a kapcsolatot. 

 


+ Kiss István (1927-2014). Fiatal autóközlekedési technikusként a KPM Közúti Ellenőrzési Főosztályán kezdte hivatását, az 1954-től a megalakult Autófelügyeleten felelős beosztást kapott. Elkötelezett szakember és vezető, kiemelkedő munkát végzett a gépjárművek vizsgáztatásának és ellenőrzésének megszervezésében és irányításában. 1982-ben a Pest megyei Igazgatóság vezetésére kapott megbízást, 1987-ben már a Pest megyei Közlekedési Felügyelet igazgatójaként vonult nyugdíjba. Hosszú éveken át  megtartotta kapcsolatát munkatársaival, emberségéért, tisztességéért mindig becsülték és szerették.


+ Mándli Zoltán Béla (1971 - 2014). Alapszakmája mezőgazdasági gépszerelő, katonatiszti főiskolát végzett. Veszprémben kezdte az oktatást 2004-ben, először az alapítványi Turbó Kft. volt a munkahelye, majd Pápán a Safety Car Autós-Motoros iskola oktatója. Segítőkész, lelkiismeretes szakember, sokat vállalt, rengeteget dolgozott. Fiatalon, 43 évesen kellett mennie, ennyit szánt neki a sors. Tragikus közúti baleset történt, a halál ott érte el, ahol tanította a járművezetés fogásait, - saját autójában, az ismerős országúton.  

 


+ Szvák Lajos (1931-2014). A legrégibb ATI-s oktatók egyike. Alapszakmája autószerelő, 1951-ben már a TEFU hivatásos gépkocsivezetője, 1959-től tehergépkocsi oktató a KPM ATI Bp. Szőnyi úti telephelyén, 1962-től a Dankó utcai tangarázsban. A nyugodt természetű, jó hírű oktató 1988-ban garázsmester a FŐATI-nál, 1991-ben nyugdíjas, hatvan évesen. Mellékállásban még évekig oktat, hivatásának él, 1997-től a PATI Autósiskolában dolgozik, a Zách utcában tanpálya-szolgálatos. A mindörökké ATI-s oktató ötvennyolc évet szolgált a magyar autóközlekedésben, negyvenhat éves oktatói gyakorlata volt, a tanpályán még 78 évesen is vigyázta a tanulókocsikat. Most megpihent.  


+ Lados Attila (1938 - 2014). A faipari technikumot végzett fiatalembert már a hatvanas években elcsábította az autó. Hivatásos gépkocsivezető, majd oktató a KPM ATI - Bp. Szőnyi úti telepén, később a Dankó utcai tangarázsban. Több mint négy évtizedet szolgált ebben a szakmában. Húsz évig az ATI iskolákban tanított, a rendszerváltás után a Rutin Kft. iskolavezetője, majd a Fővárosi Közlekedési Felügyelet vizsgabiztosa. A szolgálat szó szerint értendő, mert segítőkész, megbízható, jól felkészült szakember hírében állt. A legjobbak közül való, becsületes ember volt.


+ Demény Péter (1954- 2014). Sokáig volt építési vállalkozó, de másra, szebbre vágyott, az autóvezetés tanítására adta fejét. Talán tudta, amit még sokan mások is, ha a tanulókocsiban adja végtelen türelemét és megértését, azt gyorsan és őszintén visszajelzik a hálás tekintetek. A fővárosi Benkő Autósiskolában kezdte, majd tíz évig a Jogsicentrum Autósiskolában oktatott. Nehezen felfogható: 2014 márciusában még aktív szakember, hirtelen jött betegsége május 10-én örökre elvitte. 


 

+ Király Zoltán (1956 - 2014). Tatabányai bányászcsaládból jött, vegyész-technikusi végzettséget szerzett Veszprémben. Kalocsán töltött katonaévei után szakoktatói tanfolyamot végzett Tatabányán, évekig a MICRA ATI Autósiskolánál dolgozott. Később, már iskolavezetői képesítésével magánvállalkozást, KIRÁLY Autósiskolát alapított. Kollégái, tanítványai tisztelték és szerették, társasági ember, rendszeresen találkozott régi barátaival, ismerőseivel is. Hirtelen halála a döbbenet: munka közben lett rosszul, tanulóvezetője hívta a mentőt, nem tudták megmenteni. Megállt a szíve.


  

+ Iványi Attiláné (1937 - 2014). Építészmérnöki diplomát szerzett 1960-ban, először az IPARTERV vállalatnál, majd az INTERAG Rt-nél dolgozott építész-tervezőként. 1978-tól a KPM Autófelügyelet Fejlesztési Osztályának munkatársa, majd osztályvezetője. 1983-tól a Közlekedési Főfelügyeleten folytatja ezt a munkát, a hivatal akkor már jelentős beruházási, felújítási ügyeinek koordinálását, irányítását. Kiváló elméleti és gyakorlati felkészültségével, kulturált tárgyalókészségével  elismerést váltott ki munkatársai és vezetői előtt. Véglegesen csak 2005-ben vonult nyugállományba, munkájáért több alkalommal is kitüntették, nagy érdemei vannak a Közlekedési Főfelügyelet fejlesztési, beruházási munkálatainak kialakításában, a tervek megvalósításában. 

 


  

+ Polgár Gábor (1955 - 2014). A Budapesti Műszaki Egyetemen végzett energetikus szakember imádta az autózást is. A nyolcvanas években főállásban taxizott, 1991-től másodállásban oktatott a fővárosi Sipi Autós és Motoros iskolában. 1993-tól az Autópest Gödöllői Kirendeltségén, majd 1998-tól a Homoki és Társa Autósiskolában teljesedett ki szakmai tudása. Főként elméleti, KRESZ, Műszaki, Vezetéstechnikai foglalkozásokat tartott, de a gyakorlati oktatást is vállalta, minden kategóriában nagyszerű volt, - ezt eredményei is igazolták. Tanulói imádták, kollégái elismerték felkészültségét, kiváló oktatói képességeit. Korai, hirtelen halála megdöbbenést váltott ki környezetében.




+ Kis Sándor (1933 - 2014). Alapszakmája autószerelő, oktatói pályafutása 1969-ben kezdődött a KPM Autóközlekedési Tanintézet Bp. Szőnyi úti tangarázsában. 1972-ben már alapító tag a budai 4-es sz. Munkaközösségben, mely képzőszerv 2005-től a 4-s Autós Motoros Iskola néven működött tovább. Ebben a jó hírű iskolában töltött el több mint négy évtizedet, itt volt ügyvezető, hivatásnak tekintette közlekedésre nevelő munkáját a gyakorlati oktatást. Még 2013-ban nyolcvan évesen is dolgozott. Kollégái tisztelték, elismerték szakmai hozzáértését, tanítványai nagyon szerették. Még hívják a mobilszámán, az már hiába cseng.


+ Steierits Rezső (1922 - 2014). Pályafutása 1942-ben kezdődött, autógépész-technikus az Adler cégnél. A világháború alatt a Budaörsi repülőtéren a Héjja vadászrepülőgépek végszerelésén, tesztelésén dolgozott, a háború után a TEFU, majd a Hungarocamion volt a munkahelye. 1971-től a KPM Autófelügyelet Járművizsgálati osztályán dolgozik, az akkor induló Mozaik utcai vizsgálóállomáson már műszaki vizsgabiztos, majd 1973-tól  szolgáltatás ellenőr. A közlekedés 1983-as átszervezés után a Fővárosi Közlekedési Felügyelet zárttechnologiás műszaki ellenőre. Számtalan elismerést, dicséretet kapott mint kiváló, jól felkészült szakember.1992-től nyugdíjas, de elismert felkészültségére tekintettel főállású nyugdíjasként 2002-ig dolgozott. Mindenkit segítő, őszinte, nagyra becsült kolléga volt.


 

+ Vig András (1950-2014). Eredeti szakképzettsége esztergályos, a Magyar Honvédség sorkatonájaként került kapcsolatba a járművezető-képzéssel. A hetvenes évek elejétől az MHSZ, a Csepeli ATI, az 1sz. Munkaközösség oktatója, folyamatosan képzi magát, már ebben az időben is kitűnt szakmai rátermettségével, bátor kiállásával. A rendszerváltás után magánvállalkozásba kezd, a fővárosi Rózsadomb Autósiskola majd a Szentendrei úti ATI-Oktató Kft. vezetője. 2000-ben választották meg a Magyarországi Gépjárművezetői Szakoktatók Érdekképviseleti Szervezete elnökének, - itt is megharcolta igazát. Mindig a szakma jobbításáért, a szakma becsületéért küzdött. Ő is legjobbak közül való volt, Ő is korán elment közülünk.




 + Kis István (1943 - 2014). Az MHSZ-nél kezdte a gyakorlati oktatást 1970-ben, 1972-től alapító tagja a fővárosi 8 sz. Gépjárművezető-képző Munkaközösségnek. A jó hírű lipótvárosi autóiskolában 36 évig oktatott, majd a GMK képzőszervek megszűnése után, 2008-tól a Csigavér autósiskolában helyezkedett el. Nyugdíjasként dolgozott tovább, negyvennégy évig tanította a járművezetést, szolgálta a közlekedésre nevelés ügyét.  Kollégái szerették, tisztelték, hozzáértő, kiváló szakember volt. Korán itt hagyott bennünket.  

Hirdetés

C4 eladó

ELADÓ
Régebbi Citroen C8-as
B és B+E oktatásra 
vizsgáztatott
600.000 Ft.

Mobil: 70 319 4238 

  

Tanuló kalauz

KÖNYVAJÁNLAT
 

Tanítási-Tanulási
Módszerek

Oktatói állásajánlat

FIGYELEM!

Oktatói Állásajánlatok!

06 70 509 9431
Szuper Jogsi 
Autósiskola

Telefonra letölthető alkalmazások

Telefonra letölthető
alkalmazás
ok

  
1- elindulás,
megállás 

 

2 - parkolás
tanulása 

GDPR

GDPR

  

Az anyag teljesen
kidolgozott, 
képzőszervre
szabott...
tovább >  >  >

Összefoglaló

 A közúti járművezetők
Képzésének és
Vizsgáztatásának

ÖSSZEFOGLALÓJA

ADR 2020

ADR 2020
Tankönyvek
 
 

Pótpedálok

Pótpedálok
 
készítését vállalom

+36 30 229 6008

Interaktív kresz

ÚJ KÍNÁLAT

TETŐTÁBLA