Halottaink 2010-ben


  
+ Papp Lajos (1955-2010). Eredeti szakmája szerint autószerelő, 1986-ban kezdte a gyakorlati oktatást az MHSZ Gödöllői kirendeltségén másodállásban. Később Budapesten az MHSZ Szekszárdi úti kirendeltségén tanította a sorköteles fiatalokat, majd visszatért Gödöllőre. Megalakulásának pillanatától, 1998-tól a Homoki és Társa Járművezető-képző Kft. elméleti és gyakorlati szakoktatója, mindig tökéletes alapossággal végezte munkáját. Tanítványai nagyon szerették, értékelték igyekezetét. Csak a szíve, az nem bírta ennek a küzdelmes foglalkozásnak a mindennapjait. Két nappal a születésnapja előtt, fiatalon, 55 éves korában ment el. In memoriam Lajoska! Nem felejtünk!

 

+ Kapitány László (1944-2010). Pályafutása a KPM Autófelügyeletnél kezdődött, ahol 1974-ben már közúti ellenőri munkát végzett. A közlekedés 1983-as átszervezése után a Fővárosi Közlekedési Felügyelet személyzeti főelőadója, majd személyzeti vezetője. A Személyügyi és Oktatási Csoport osztályvezetője 2004-től 2006-ig, nyugdíjba vonulásáig. Több mint három évtizeden át szolgálta a magyar közlekedés ügyét, kiemelkedő, lelkiismeretes munkájáért többször is részesült munkahelyi elismerésben, 2003-ban Miniszteri Dicsérő Oklevél kitüntetést kapott.

 


  

+ Kolozsvári András (1951-2010) szakoktató. Eredeti szakmája szerint géplakatos, az 1990-es évek elején másodállásban kezdte a gyakorlati oktatást. Budapesten a Bécsi úti ATI-nál, a Hidegkúti, a Sipi, a Rutin, legutóbb a Pálosi és Társa Autósiskolának dolgozott. Elsősorban az elméleti oktatásban jeleskedett, tökéletes alapossággal készült minden foglalkozásra. Tanítványai nagyon szerették, értékelték igyekezetét. Csak a szíve, az nem bírta ennek a küzdelmes foglalkozásnak a mindennapjait. Még a hatvanadik évét sem élhette meg.

 


   

 + Oláh Mihály (1942 - 2010). A régi nagyok, a legkiválóbbak közé tartozott. Pályafutása a hatvanas évek elején indult, a traktorosok képzésével kezdte, már 1966-ban az MHS, 1967-től az MHSZ Bács-Kiskun megyei járművezető-képző iskolájában oktatta a sorköteles ifjakat. Foglalkozását hivatásnak tekintve, technikusi végzettsége mellé gépészmérnöki majd a mérnöktanári képesítést szerzett, 1990-től a Kecskeméti Kiskun Autósiskola jó nevű műszaki oktatója. Azok közül való, aki még tanította a hatvanas években pöfögő őstraktorok szerkezetét, tudása azonban soha nem rekedt meg. Folyamatosan képezte magát, egész életében naprakész volt a legkorszerűbb műszaki ismeretekben. Hatvannyolc éves korában, halála előtt két héttel is ott volt a Bü-teremben, oktatta az ABS blokkolásgátló és a digitális tachográf működését.


 

+ Nedolász Gyula (1955- 2010) műszaki tanár. A Győr - Moson - Sopron Megyei MHSZ gyakorlati szakoktatójaként kezdett 1980-ban, 1984-től az ATI elméleti előadója. Győrszemerén Nívó magániskolát alapított 1990-ben, beruházott, fejlesztette, korszerűsítette. A nagyszerűen felkészült iskolavezető, a vizsgabiztos, az utánképzési foglakozás-vezető főként a szaktanfolyamok szervezésében volt sikeres, még nyelvtanfolyamokat is indított. Megállíthatatlan, súlyos betegsége fiatalon érte el, korán hagyott itt bennünket.


 

 + Martonyi János (1928-2010). Szakmai pályafutása a 60-as évek elején az ATUKI, majd a KÖTUKI, a Közlekedéstudományi Intézet elődszervezeteinél kezdődött. Már itt magas szintű műszaki tudományos tevékenységet végzett, a közúti járművek típusvizsgálatával foglalkozó osztályt vezette egészen 1982-ig. Az 1983-ban létrejött Közlekedési Főfelügyelet Járműműszaki Főosztályának vezetőjévé nevezték ki. Irányítása alatt születtek olyan, a közlekedés biztonságát meghatározó szakmai anyagok, mint a Járművizsgálatok Kézikönyvének kötetei, kialakultak a környezetvédelmi felülvizsgálatok alapjai, ezekben az években vált jelentőssé a közlekedés-hatósági tevékenység. Nyugdíjasként, 1988-tól is tovább dolgozott. Kiváló szakértő, nagyszerű tanár volt a veszélyes áruk közúti szállításában (ADR), ami  ebben a témakörben új, biztonságosabb közúti kultúrát alapozott meg. Nemzetközileg is elismert szaktekintély, munkatársaival közvetlen baráti kapcsolatot ápolt, szerénységével, segítőkészségével követendő példát állított az utódoknak.


 

 + Babos Ferenc (1940-2010). A Körmendről jött fiatal mérnök már az 1960-as évek közepén műszaki ismereteket oktatott a KPM ATI Baross utcai tanfolyamain. Szakmai pályafutása a gépjárművek műszaki vizsgáztatásának kialakításában, országos egységesítésében teljesedett ki. Ott volt a hősi kezdeteknél: 1967-től a Közlekedéstudományi Kutató Intézetben (KÖTUKI) induló jármű-vizsgáztatásoknál, 1973-tól a KPM Autófelügyelet Mozaik utcai vizsgálóállomásának vezetője, majd az 1983-ban megalakult Közlekedési Főfelügyelet Jármű-műszaki igazgatója. Súlyos betegség, szívműtét kényszerítette nyugdíjba 2000-ben. Halálával nem csak a kiváló vezetőt, hanem a nagy formátumú műszaki szakembert is elvesztettük.


 

+ Cserháti István (1944 - 2010) vizsgabiztos. A Fáy András szakközépiskola oktatójaként kezdte 1973-ban. Az 1980-as évektől mellékállásban vállalt gyakorlati oktatást az ATI-nál és az MHSZ-nél is. A Pest megyei Közlekedési Felügyelet főállású vizsgabiztosa 1998-tól, majd nyugdíjazása után, 2004-től a Nemzeti Közlekedési Hatóság behívott vizsgabiztosaként dolgozott. A társaságban mindig jó hangulatot teremtő, zenét kedvelő, a szakmához értő kiváló kolléga volt. Hirtelen jött betegsége gyorsan levette a lábáról.


 

 + Sidó Béla (1923-2010) alezredes, aki már a hatvanas évek elejétől dolgozott a Magyar Honvédelmi Sportszövetség (MHS) illetve 1967-től az MHSZ Szolnok megyei iskolájának vezetőjeként. Különösen sokat tett az 1969-es oktatási reform végrehajtásához szükséges személyi és tárgyi feltételek megteremtésében. Szaktekintély volt, irányításával kiváló iskolavezetők és oktatók generációja nevelkedett.


 

+ Jankó Mihály (1937-2010). A Közlekedési Főfelügyelet kiváló szakembere, vizsgabiztosa, a vasúti közlekedés nagy szakértője volt. A vasúthoz családi ágon is kötődött, mozdonyvezetőként kezdte pályafutását és ez a szakmai irányultsága végig kísérte életét. Először a MÁV Vezérigazgatóságán fő mozdonyirányító, majd 1984-ben, több évtizedes gyakorlati tapasztalata alapján a mozdonyvezetők képzésének és vizsgáztatásának országos szintű szervezőjévé és irányítójává vált. Húsz évig volt a Közlekedési Főfelügyelet megbecsült köztisztviselője, 2004-ben nyugdíjazták. Munkatársaival közvetlen baráti kapcsolatot ápolt, makulátlan szaktudása most már legenda, szerénységével, segítőkészségével követendő példát állított az utódoknak.


 

+ Thernesz Tiborné (1929-2010). Pályafutása 1961-ben, Baján a KPM Autóközlekedési Tanintézetnél kezdődött, 25 évig volt az iskola igazgatója. Az Oktatási reform időszakában nevéhez fűződik a bajai iroda oktatási központtá fejlesztése, majd 1973-ban, Közép-Európában a legkorszerűbb autós tanpálya megépítése, ami a tenni akarás nagyszerű példája volt, és egy csapásra új lendületet adott a magyar járművezető-képzés további fejlődésének. Hálás volt a sorsnak és a vele együtt dolgozó kollektívának is, akik segítették és mindig mellette álltak. Munkáját számtalan elismerésben részesítették, többször volt a közlekedés kiváló dolgozója, 1980-ban a Közbiztonsági Érem arany fokozatát, 1984-ben az OKBT Dísz Plakettjét és a Munka Érdemrend Ezüst fokozatát kapta. Nyugdíjba vonulása után sem hagyta abba, a kilencvenes évek végéig jelentős közlekedésre nevelési munkát végzett, vizsgabiztosi, szakfelügyelői feladatot vállalt.


 

 + Giczi László (1951-2010) szakoktató, iskolavezető. Budapesten a Magyar Autóklubnál kezdte pályafutását 1979-ben. Két kollégájával 1991-ben alapította a Pedálpraxis autósiskolát, majd 1995-ben elindította saját Zebra Autósiskoláját, ahol általa vált felnőtt közlekedővé a jogosítványt szerzett sok ezer tanulóvezető. Szerették jó humoráért, kedvességéért, laza stílusáért. Az utóbbi nehéz időkben is nagyon bizakodó, optimista volt, de ez sajnos kevésnek bizonyult a nehézségekkel szemben. Május   25-én hajnalban tragikus hirtelenséggel ment el, mindenki megdöbbenésére.


 

 + Csaba Gyula (1925-2010) nyugállományú honvéd ezredes. Hivatásos katonaként elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar járművezető-képzés fejlesztésében. A Magyar Honvédelmi Szövetség Országos Központjának általa irányított osztálya, alkotó részese volt a magyarországi járművezető-képzés és vizsgáztatás 1969-es nagy reformjának. Jórészt neki köszönhető, hogy a hetvenes években az MHSZ autósiskolái elsőként rendszeresítették és vezették be az új követelményeknek megfelelő technikát és a legkorszerűbb oktatási eljárásokat.

 
  
 
+ Varga Imre (1960-2010). Szakoktatóként kezdte pályafutását 1987-ben a debreceni Autóklubnál, majd a 90-es évek elején már autósiskolát alapított barátaival. Folyamatosan képezte magát, megszerezte az iskolavezetői és a vizsgabiztosi képesítést is. Megvásárolta a Rutin autósiskolát, jó érzékkel, szakértelemmel bővítette a képzőszerv tevékenységi körét a legkülönbözőbb szaktanfolyamok (belföldi és nemzetközi árufuvarozói és autóbusz vezetői) megszervezésével. Néhány éve alapította a Centrum Rutin Kft autósiskolát. Mérhetetlen elszántsággal dolgozott élete utolsó napjáig, tragikus hirtelenséggel hunyt el.

 

+ Tóth Gábor (1947-2010). Több mint harmincöt évet dolgozott a szakmában. Vácott kezdett gyakorlati szakoktatóként 1973-ban, majd - nem feladva az oktatói munkát - az Autópest Kft. váci kirendeltség-vezetői, iskolavezetői feladatait látta el, egészen 2008-as nyugdíjaztatásáig. A közlekedésre nevelésben példás, kiemelkedő munkásságát 2004-ben a Kulturált Közlekedésért Alapítvány Ezüst Emlékéremmel ismerte el.


 

 + Kristóf István (1945 - 2010). Hajdú-Bihar megyei, régi ATI-s oktatási szakember. Az utóbbi években hatósági vizsgabiztos, 39 évet töltött el a járművezető-képzésben és vizsgáztatásban. Oktatóként kezdte1971-ben a kiváló Zsírossy Árpád ATI igazgató mellett, majd évtizedekig volt oktatásvezető. A rendszerváltás után a debreceni Automobil Járművezető-képző Munkaközösség vezetője, és ettől kezdve folyamatosan részt vett az érdekképviseleti munkában is. Az 1990-ben megalakult Magyar Autósiskolák Szövetségében, majd 1995-től a Járművezető-szakoktatók és Képzőszervek Országos Egyesületében, ahol alelnöki tisztséget töltött be.

Hirdetés

C4 eladó

ELADÓ
Régebbi Citroen C8-as
B és B+E oktatásra 
vizsgáztatott
600.000 Ft.

Mobil: 70 319 4238 

  

Tanuló kalauz

KÖNYVAJÁNLAT
 

Tanítási-Tanulási
Módszerek

Oktatói állásajánlat

FIGYELEM!

Oktatói Állásajánlatok!

06 70 509 9431
Szuper Jogsi 
Autósiskola

Telefonra letölthető alkalmazások

Telefonra letölthető
alkalmazás
ok

  
1- elindulás,
megállás 

 

2 - parkolás
tanulása 

GDPR

GDPR

  

Az anyag teljesen
kidolgozott, 
képzőszervre
szabott...
tovább >  >  >

Összefoglaló

 A közúti járművezetők
Képzésének és
Vizsgáztatásának

ÖSSZEFOGLALÓJA

ADR 2020

ADR 2020
Tankönyvek
 
 

Pótpedálok

Pótpedálok
 
készítését vállalom

+36 30 229 6008

Interaktív kresz

ÚJ KÍNÁLAT

TETŐTÁBLA