KIA Venga 1.4

Az autó koreai, németországi tervezőirodában a magyar Kovács Miklós vezette formatervező csapat közreműködésével jött létre, Csehországban gyártják, európai alkotás.

Kívülről modern és nagyon tetszetős kocsiszekrénye, belülről használva már nem annyira praktikus. Miközben kényelmes és ígéretes a magas üléshelyzet, előre nézve a vastag A-oszlopok takarnak, oldalt és hátul pedig egyre keskenyednek ablakok, vastag kereteik erősen zavarják a kilátást. Ehhez az adottsághoz bizony alkalmazkodni kell, amin az egyébként nagyfelületű belső és külső visszapillantó tükrök sem sokat segítenek. Legfeljebb a középső tükörbe integrált tolatókamera, ami persze újabb extra, és 350 ezer forinttal azonnal megnöveli az árat.

  

  Amúgy, a 4068 mm hosszú Venga belső helykínálata nagyvonalúan tágas, kis autóhoz mérve, szokatlanul nagy 2615 mm-es a tengelytávja is. Olyannyira, hogy például az első ülések között még egy kézitáska is elfér, de tágassága a hátsó üléseken ülve is jól érzékelhető. Ugyanígy, a széles 314 literes hátsó csomagtartója is, ami a süllyeszthető padlószinttel nagyon gyorsan 440 literesre bővíthető, az ülések lehajtásával pedig 1253 literes teret kapunk.
  A Kia Venga egészen jól manőverezhető, könnyen kezelhető jármű, kormányáttétele, szervo rásegítése ideális, négytárcsás fékrendszere remekül teljesít, biztonságot sugall, kár hogy az egyenetlen városi utakon túl kemény a rugózása, rázós a futóműve.
  Az alaptípusnak számító 1.4-es, 109 lóerős benzinmotorja éppen hogy a tanulókocsiba való, kicsit szerényebben gyorsul, de csendben dolgozik és 6-7 liter között van az átlagfogyasztása.
  Ezt a változatot kínálják most 3,3 millióért, 7 évre vagy 150 ezer kilométerre szóló garanciával. Az alapfelszereltségben azért sok minden van: a blokkolásgátló, a kipörgést gátló, az elektronikus menetstabilizáló, a vezető és az utas oldali légzsák, az aktív fejtámlák és az elektromos ablakemelők. A metálfényezésért azonban plusz 100 ezer, a manuális klímáért újabb 300 ezer forintot kérnek.

 

Hirdetés

C4 eladó

ELADÓ
Régebbi Citroen C8-as
B és B+E oktatásra 
vizsgáztatott
600.000 Ft.

Mobil: 70 319 4238 

  

Tanuló kalauz

KÖNYVAJÁNLAT
 

Tanítási-Tanulási
Módszerek

Oktatói állásajánlat

FIGYELEM!

Oktatói Állásajánlatok!

06 70 509 9431
Szuper Jogsi 
Autósiskola

Telefonra letölthető alkalmazások

Telefonra letölthető
alkalmazás
ok

  
1- elindulás,
megállás 

 

2 - parkolás
tanulása 

GDPR

GDPR

  

Az anyag teljesen
kidolgozott, 
képzőszervre
szabott...
tovább >  >  >

Összefoglaló

 A közúti járművezetők
Képzésének és
Vizsgáztatásának

ÖSSZEFOGLALÓJA

ADR 2020

ADR 2020
Tankönyvek
 
 

Pótpedálok

Pótpedálok
 
készítését vállalom

+36 30 229 6008

Interaktív kresz

ÚJ KÍNÁLAT

TETŐTÁBLA