Mint ahogy azt már az első írásban említettem, Ausztriában a kollektív szerződés külön kategorizálja a gyakorlati szakoktatói (Fahrlehrer) és az elméleti szakoktatói (Fahrschullehrer) jövedelmeket. Az álláshirdetéseket böngészve is szembetűnő, hogy a képzőszervek sok esetben vagy csak gyakorlati oktatókat, vagy csak elméleti oktatókat keresnek és teljes, azaz heti 40 órás munkaidő beosztással. A Magyarországon elterjedt „kicsit oktatok elméletet ennél az iskolánál, mellette pedig oktatok gyakorlatot egy másik autósiskolában, - ha van tanuló -” féle gyakorlat itt nem létezik.
Nézzük meg, hogy a már előző részben is említett kollektív szerződés hogyan szabályozza az elméleti előadók, valamint az irodában tevékenykedő ügyintézők jövedelmét. A kezdő „Fahrschullehrer” az első két évben megközelítően 1750 Eurót kap, amely a negyedik év végére kb. 1900 Euróra emelkedik. A nyolcadik év végére az elméleti oktató jövedelme 1983 Euró a kollektív szerződés szerint. A kilencedik és tizennegyedik év között 2100, a tizenötödik évtől 2120 Euró a fizetés. Ha valaki összehasonlítja az elméleti és gyakorlati szakoktatók jövedelemtáblázatát, megállapíthatja, hogy a Kollektivvertrag szerint az elméleti előadók alapjövedelme magasabb, mint a gyakorlati oktatóké, akik természetesen kapják kiegészítésként a leoktatott gyakorlati órák után az előző cikkben említett egyéb pótlékokat.
A következő táblázat az autósiskolában tevékenykedő irodai alkalmazottak bértábláját mutatja.
Gehalt Büroangestellte (Irodai alkalmazotti fizetés) |
Berufsjahr (Ledolgozott év) | |
1-4 év | 1327 Euro |
5-7 év | 1404 Euro |
7-9 év | 1479 Euro |
9-10 év | 1593 Euro |
10-12 év | 1741 Euro |
12-15 év | 1812 Euro |
20 évtől | 2042 Euro |
Természetesen ezek a jövedelmek csak akkor mondanak valamit az érdeklődőknek, ha azt is megnézzük, hogy havonta milyen kiadásai vannak az itt élőknek. A saját tapasztalataim és az ismerőseim által elmondottak alapján elmondhatom, hogy ezekből a jövedelmekből (és nyugdíjakból) viszonylag kényelmesen meg lehet élni. (Az alkalmazotti fizetések munkakörtől, végzettségtől, a ledolgozott évektől függően nettó 1200- 2000 Euró között vannak). Az oktatásban tevékenykedők nincsenek „lestrapálva”, aki ezt a tevékenységet végzi, tisztes polgári létet tud biztosítani a családjának, az iskolák tulajdonosai pedig tudnak fejleszteni, és korrekt munkát követelhetnek az alkalmazottaiktól.
Magyarországon a szakmában tevékenykedők egyik legfontosabb problémája, a legkényesebb kérdés a tandíjak alakulása. A jóval ár alatt hirdetett akciós tanfolyamok – és az ehhez kapcsolódó „ügyeskedések”, inkorrekt módszerek – évek óta borzolják a kedélyeket.
A szakoktatói fizetések után néhány szó a tandíjakról.
Itt tulajdonképpen csak annyit szeretnék érzékeltetni a tisztelt olvasóval, hogy az autósiskola kiválasztását a tanuló általában nem úgy dönti el, hogy melyik iskola a legolcsóbb (lásd a hazai tanulók nagy többségét), hanem más, egyéb szempontokat vesznek figyelembe, mint például a személyes bánásmód, a gépkocsi típusa, a képzés minősége, a hely és a környezet előnyei és ehhez hasonlók. A képzőszervek által meghirdetett tandíjak között jelentős eltérés nincs. Személyesen megnéztem Burgenlandban, közvetlenül a határ mellett, majd Alsó-, illetve Felső-Ausztriában a vezetői engedélyek árát. Az autósiskolák megközelítően azonos tandíjakkal dolgoznak, esetenként 30-50 Euro eltérést tapasztaltam. Ami számomra szembetűnő volt, hogy mindegyik autósiskola bejáratánál megtaláltam az árlistát, jól olvasható, kategóriánkénti bontásban, feltűntetve benne a vizsgadíjakat, a levezetendő órák számát, az egészségügyi tanfolyam helyét, kezdetét. Gyakorlatilag itt nem árul senki zsákba macskát, akár az utcáról is meg tudja az érdeklődő szerezni a számára fontos információkat. A teljesség kedvéért azért hozzáteszem, hogy Bécsben és Felső-Ausztriában általában magasabb a képzés díja, mint Burgenlandban, illetve volt olyan autósiskola, aki például internetes honlapján üzleti titokként kezelte árait.
Az Ausztriában érdeklődő tehát a következő tanfolyamok és kategóriák között válogathat:
| Kategóriák | Ár | | Kategóriák | Ár |
| B | 950-1100 Euro° | | B, C, E | 1599 Euro |
| |
| B-L17* | 1100-1248 Euro° | | A, B, C, E | 2099 Euro |
| |
| B, E zu B** | 1099 Euro | | Moped | 190 Euro |
| |
| A, B | 1399-1560 Euro° | | A (125ccm) | 150-179 Euro |
| |
| | A | 779 - 800 Euro |
| A, B-L17 | 1577 Euro | |
| | A, E zu B | 999 Euro |
| F (mit 16)*** | 499 Euro | |
| | F*** | 449 Euro |
| B, F | 1149 Euro | |
| | E zu B | 250-300 Euro |
| B-L17, F | 1349 Euro | |
| | E zu B, F | 690 Euro |
| A, B-L17, F | 1899 Euro | |
| | C | 949 Euro |
| A, B, F | 1699 Euro | |
| | C, E | 1090 Euro |
| B, C | 1449 Euro | |
| | A, C | 1399 Euro |
| A, B, C | 1899 Euro | |
| | A, C, E | 1559 Euro |
| | | |
A feltüntetett árak tartalmazzák a 20 százalékos általános forgalmi adót, az előírt elméleti és gyakorlati órákat, a tankönyvet, CD-t, valamint a balesetbiztosítást is.
A tanulóknak a következő hatósági díjakat kell fizetnie:
· elméleti vizsgadíj: 8,2 Euro
· gyakorlati vizsgadíj: 32,7 Euro
· vezetői engedély kiváltása: 55,7 Euro
· egészségügyi orvosi alkalmassági vizsgálat: 29 Euro
· elsősegély tanfolyam: 40 Euro
További megjegyzések a táblázatokban található jelölésekhez:
° Ez a legalacsonyabb és legmagasabb ár kategórián belül. A legalacsonyabb árat Burgenlandban, a legmagasabb tandíjat Felső-Ausztriában láttam.
*** Ebbe az F kategóriába többféle jármű tartozik, például a munkagép, mezőgazdasági gép.
** A BE, zu B jelenti Magyarországon a „B+E” kategóriát.
* Magyarországon ez a B kategóriás képzési forma nem létezik. Az L17-es nem külön kategóriát jelent, hanem a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez vezető út egy másfajta lehetőségét jelenti a fiatalok számára. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nemcsak Ausztriában, Németországban is létezik ez a lehetőség).
A vonatkozó hatályos jogszabály (Führerscheingesetz) alapján az L17-es képzés két részből áll.
A képzés első részében
· a jelentkezőnek (Bewerber) be kell töltenie a 16. életévét;
· orvosi, és közlekedésbiztonsági alkalmassági vélemény bemutatása a képzőszervnél;
· bejelentési kötelezettség a helyileg illetékes hatóságnál (Bezirkhauptmannschaft), hogy ú.n. „kísérő” (Begleiter) segítségével és saját kocsival fogja a jelentkező a gyakorlati képzést elvégezni;
· a gyakorlati képzés során kísérő lehet, aki közeli hozzátartozója a jelentkezőnek;
· a kísérőnek legalább 7 éves vezetői engedéllyel kell rendelkeznie, aki az elmúlt 3 évben ténylegesen vezetett, valamint ez idő alatt nem követett el közlekedési szabálysértést;
· egy, maximum kettő kísérő készítheti fel a tanulót;
· maximum két járművet lehet bejelenteni a hatóságnál a vezetési gyakorlatra, amelynek biztosítással kell rendelkeznie;
· a gépkocsin elől hátul jól láthatóan ki kell helyezni az „L17” táblát;
· a gyakorlati vezetés során jegyzőkönyvet kell vezetni (Fahrtenprotokoll), amelyet a vezetést követően a tanulónak és a kísérőnek is alá kell írnia;
· a jegyzőkönyvet az oktatás megadott fázisaiban be kell mutatni az autósiskolában.
Az elméleti alapképzést (első fázis; Grundschulung) az autósiskola végzi, ahol a tanulónak el kell sajátítani az előírt, alapvető elméleti tananyagot.
Ezt követően 12 órát kell vezetni az autósiskola gyakorlati szakoktatójával. Miután a képzőszerv kiadja az első igazolást (Erste Bestätigung), elkezdődhet az L 17-es oktatás. Ennek keretében legalább 1000 km-t kell levezetnie a tanulóvezetőnek. Nagyon fontos a közlekedési szabályok maradéktalan betartatása a kísérő részéről, a tanulót pedig nem szabad olyan forgalmi helyzetbe hozni, amelyet egyébként a kísérő sem tudna megoldani. A Führerscheingesetz jogszabály mindezt nagyon szigorúan írja elő.
Miután megtörtént a vezetési gyakorlat első része, az 1000 km levezetése, ismét az autósiskola szakoktatójával kell autózni, – aki itt már hátul ül –, hiszen itt nem a képzőszerv járművével közlekednek. Az órákat követően személyes beszélgetések következnek, ahol a tanuló és az oktató mellett a kísérő is jelen van. A téma legtöbbször a sebesség helyes megválasztása, a tükörhasználat, a vezetési hibák korrigálása. A követelmények teljesítése után a tanuló megkapja az autósiskolától a második igazolást is. Az L-17-es képzés egyéb vonatkozásairól a következőkben még írok, mert egy közeli ismerősöm 16 éves fia révén már személyes tapasztalatokat is szereztem erről, tehát közvetlenül, a gyakorlatban is láttam ennek előnyeit.
Ifj. Wennes András