Immár jó két éve annak, hogy Budapesten jelentősen korlátozták a nehéz tehergépjárművek behajtását ésátmenő forgalmát. A szándék támogatható, az indok is érthető, hiszen való igaz, az amúgy is túlzsúfolt fővárosi utakon nem szerencsés, ha negyventonnás szerelvények küszködnek a csúcsforgalomban. Az M0-ás gyűrű keleti szektorának megépülése is lehetővé tette, hogy például Budapest jelentős területéréről kizárhatóak legyenek a 7,5 tonnánál nehezebb gépjárművek.
A baj csak az – legalábbis a járművezető-képzés szempontjából –, hogy a tilalom bevezetésekor senki sem gondolt arra, hol és hogyan oktatják majd a C és E kategóriás tanoncokat. Jómagam is emlékszem arra, hogy a pótos szerelvénnyel milyen kihívást jelentett manőverezni az Illatos út környékén, vagy Pesterzsébet szűkebb útjain. Nem mondhatják el ezt azok, akik ma kívánnak nagykategóriás jogosítványt szerezni. Legjobb esetben is az autópályák bevezető szakaszain próbálkoznak megtanulni vezetni, a manőverezés, a szűkös helyzetben való biztonságos járműkezelés azonban nem igen sajátítható el.
Sajnálatos módon ez a helyzet már a vidéki autósiskolákat is sújtja. Legutóbb a bajai Vajas Ferenccel a Kiskun Autósiskola rendkívül jól felkészült és szakmáját szerető szakoktatójával beszéltünk erről. Panaszból itt sem volt hiány. Ma már például Kecskemét belső területei sem közelíthetőek meg külön engedély nélkül, még az oktatógépjárművel sem. A rakodóhelyek környékének, a bejáratott, ideális útvonalaknak vége. A tanulók nem képesek megszerezni azt a minimális tudást sem, amivel nyugodt szívvel kiengedhetők lennének a forgalomba. A GKI-s képzés sem oldja meg ezt az áldatlan helyzetet, hiszen mára már kiderült, hogy a németből adaptált elméleti tananyagot is fejleszteni kellene, jó dolog a szimulátor, de csak ez nem elég az üdvösséghez, a tehergépkocsi és a járműszerelvény hivatásszerű vezetésének megtanításához több kellene. Például korszerű járművek, kötelező tanítási gyakorlatok ideális utakon.
A gyakorlati képzés során a nagyjárművek általában fél terheléssel közlekednek, így az sem mondható, hogy olyannyira rongálnák az utakat, mint egy teljesen megrakott jármű.
Érthetetlen, hogy ezek az oktatási célokat szolgáló járművek miért nem élveznek mentességet a behajtási tilalmak alól.
Nem is kellene, hogy az egész városra kiterjedő felmentést kapjanak, elég lenne, ha a korábbi, a jelölt tudását valóban felmérő néhány tanútvonalra szólna az engedély, természetesen külön költség nélkül. Ez sem a forgalom zavarásában, sem környezeti terhelésben, sem pedig az utak minőségében nem idézne elő nagy változást, azonban alaposabb gyakorlattal rendelkező, kezdő vezetők kerülnének ki az utakra, ami közlekedésbiztonsági szempontból nem elhanyagolható tényező.
Az érdekképviseletek bizony végiggondolhatnák a nagyjárműves oktatás rendezésére valamiféle javaslat kidolgozását, ennek pedig az újsütetű szakmapolitikai vezetés elé való benyújtását. Kell, hogy ennek eredménye legyen.
Alföldy Miklós
