FKBT – Országos Tömegközlekedési Járművezetők Vetélkedője

   Az FKBT idén Budapesten a Zách utcai trolibusz-garázsban rendezte hagyományos Országos Tömegközlekedési Járművezetői Versenyét. Talán a gazdasági válság miatt is, most valamivel kevesebben indultak a vetélkedőn, de így is 63-an versengtek a díjakért. A hivatásos vezetők mindig is színvonalat ígérő versenyét a régi nagy szervező és pártfogó Komáromi Endre rendőr ezredes nyitotta meg.

 

   Az elméleti vetélkedőn mindössze 30 percük volt a versenyzőknek, hogy kitöltsék a 200 kérdéses tesztlapot. Mészáros László a BKV Zrt. buszvezetője és Vajai András a Debreceni Közlekedési Zrt. villamosvezetője még így is hiba nélkül válaszolt a kérdésekre.
   A gyakorlati versenyen nem volt hibátlan vezetés, de aki ismeri a Taksás féle nehéz és furfangos feladatokat, az nem csodálkozik ezen.

   Autóbusz kategóriában első Miskolc Város Közlekedési Zrt. csapata
(Buzás Tamás, Marczin János, Gara Csaba)

   Villamos kategóriában legjobb a BKV Zrt. II. csapata
(Holozsai András, Kovács Attila, Nagy Ferenc)

Trolibusz kategóriában idén is a BKV Zrt. nyert
(Domokos László, Nagymartoni Gábor, Babiczky Ákos)

 
 
   Hogy mit hoz a jövő, még nem lehet tudni, remélhetően nem szakad meg a hivatásos vezetőknek ez a népszerű,színvonalas vetélkedő-sorozata, amelyet az idén már tizenhetedszer tartottak meg.
  A rendezők persze most is kitettek magukért. Köszönet Halász Lászlónak, hogy szóval tartotta a társaságot és nagyszerűen vezényelte a rendezvényt, Kibédiné Pálfi Évának és Szabó Zoltánnak, a BKV Zrt. dolgozóinak, hogy a kezdetektől segítették a versenyzőket szakmai tanácsokkal, kivételes szervezőképességükkel és lelkesedésükkel, végül pedig Boróczki József főszervezőnek, a Fővárosi Közlekedésbiztonsági Társaság munkatársának, aki nélkül nem jöhetett volna létre az egész, aki a verseny motorja volt.
 
 (Morik Kristóf)

 

Hirdetés

C4 eladó

ELADÓ
Régebbi Citroen C8-as
B és B+E oktatásra 
vizsgáztatott
600.000 Ft.

Mobil: 70 319 4238 

  

Tanuló kalauz

KÖNYVAJÁNLAT
 

Tanítási-Tanulási
Módszerek

Oktatói állásajánlat

FIGYELEM!

Oktatói Állásajánlatok!

06 70 509 9431
Szuper Jogsi 
Autósiskola

Telefonra letölthető alkalmazások

Telefonra letölthető
alkalmazás
ok

  
1- elindulás,
megállás 

 

2 - parkolás
tanulása 

GDPR

GDPR

  

Az anyag teljesen
kidolgozott, 
képzőszervre
szabott...
tovább >  >  >

Összefoglaló

 A közúti járművezetők
Képzésének és
Vizsgáztatásának

ÖSSZEFOGLALÓJA

ADR 2020

ADR 2020
Tankönyvek
 
 

Pótpedálok

Pótpedálok
 
készítését vállalom

+36 30 229 6008

Interaktív kresz

ÚJ KÍNÁLAT

TETŐTÁBLA