
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete 2019-es évre vonatkozó piaci előrejelzése:
Személygépkocsik 160 000-
Kishaszon járművek 30 000
Nagyhaszon járművek 7 000
Motorkerékpárok 3 300
Autóbuszok 800
Közúti pótkocsik 3 400
Első félév
Személygépkocsik:
A félévi értékesítési számok (74 5543 db) kissé elmaradnak a növekedési várakozásainktól, de az év végére várt értékesítési volumen reálisnak látszik.
A tisztán elektromos gépkocsik forgalomba helyezése kis mennyiség mellett növekszik, a felvevő piac egyelőre korlátozott és alatta van az év eleji várakozásoknak. A töltőhálózat lassan fejlődik, bár sok esetben az otthoni és munkahelyi töltés is megoldott, de az autók beszerzési ára továbbra is igen magas.
A plug-in hibrid autók visszaszorulóban vannak a hibridekkel és a tisztán elektromosokkal szemben.
A kormány nagycsaládosokat támogató programja érdeklődési szinten már igen jelentős, elindulása után látjuk majd ennek hatását az újautó piacra. E területeken a valós piaci folyamatokat július után lehet majd értékelni.
Továbbra is kiemelten foglalkozunk a Magyarországra beáramló használt autók korösszetételével és azzal, hogy a Nyugat-Európában levetett és szubvencióval cserélt korszerűtlen diesel és benzines autók ne árasszák el hazánkat. Az MGE minden lehetséges fórumon sürgeti a használt autók importjának mederbe terelését annak érdekében, hogy a fejlettebb országokban „levetett” régebbi, nagyobb károsanyag kibocsátású autók ne, vagy ne ilyen mértékben kerüljenek forgalomba. Konkrét javaslataink a döntéshozók asztalán vannak immár évek óta.
Kishaszonjárművek:
A kishaszon járműpiac (12 904 db.) emelkedést mutatott, de időarányosan elmarad az előrejelzéstől.
Továbbra is szükségesnek tartjuk és szorgalmazzuk a vegyeshasználatú kishaszon jármű kategória felélesztését. Ez a kategória nagymértékben támogatná a kis-, és középvállalatokat, ami a kormányzat deklarált célja is.
Nagyhaszonjárművek:
A nagyhaszon járműveknél csökkenő trenddel számolunk (3456) az év első részében, majd az NHP bevezetése eredményeképpen a tavalyi éves teljesítés megismétlése valószínűsíthető. A kiemelkedő júniusi eladásokat a tachográf váltásra vezetjük vissza, az élő rendelésállomány a második félévre gyengébbnek látszik.
Autóbuszok:
Az autóbusz piac (339) igen kis mérete miatt jelentős havi eltéréseket tud mutatni, itt az a fontos, hogy éves szinten növekedést lássunk, mivel a buszpark nagyon öreg, így lecserélésre szorul. Az eddigi eredmény semmilyen elemzésre nem ad lehetőséget, erre több hónap átlagának ismeretére lesz lehetőség.
Motorkerékpárok:
A piacon jelentős a növekedés (2499) és az előrejelzés feletti időarányos értékesítés ellenére is, még alacsony a forgalomba helyezés. Továbbra is azt gondoljuk, hogy létfontosságú lenne a robogók azonosítás megoldása.
Közúti nehéz pótkocsik:
2019-re az előző évhez viszonyítva nem várunk jelentősebb változást (2411) annak ellenére sem, hogy időarányosan az előrejelzés felett járunk. A második félév már nem néz ki ennyire jól, a rendelésállomány gyenge, a piac jelentős lassulása várható.









