Az elmúlt évben nyilvánvalóvá vált mindenki számára, hogy a Kormány szigorítani kíván a Kata-sadózás rendszerén, hiszen számtalan cég Kata-s vállalkozóként foglalkoztatta korábbi alkalmazottait, egyfajta leplezett munkaviszonyként kihasználva ezen adózási forma nyújtotta előnyöket. Az év végi jogszabálymódosítás ezen adónem visszaélésszerű alkalmazását próbálta visszaszorítani, mikor elvi éllel rögzítette, hogy amennyiben a Kata-s vállalkozó 3.000.000 Ft felett számláz egy adóévben egy partner felé, akkor a 3 Mft feletti összeg 40%-át a megrendelő köteles befizetni az államkasszába.
Ezzel a rendelkezéssel azonban a pénzügyi kormányzat kiöntötte a gyereket a fürdővízzel együtt.
De miért is mondom ezt?
A gépjárművezető szakoktatók, autósiskolák jelentős kárvallottai lettek e rendelkezésnek, mert esetünkben a Kata visszaélésszerű alkalmazása a tevékenység jellege – saját eszközzel, saját időbeosztás szerint, a megrendelő utasítási jogától független munkavégzés – folytán fel sem merülhet. Ennek ellenére a szakma jelentős hányada mégis érintett a kérdésben.
A Katázó oktató, aki nem szeretne több adót fizetni, és az autósiskola, aki ágál a 40%-os különadó megfizetése ellen.
Joggal merül fel a kérdés, hogy akkor mi a megoldás? Az autósiskolák szemszögéből első ránézésre nyilván az, hogy nem szerződik Katázó oktatóval, illetve, hogy a Katázó oktatóit próbálja rávenni, hogy másik adózási formát válasszanak, melyet nem terhel különadó. Ez a variáció azonban az oktatók többségének nem jelent elfogadható alternatívát, hiszen a 12 M ft-os Kata keretet alapul véve eddig évi 600.000 ft közteher befizetésével letudták adókötelezettségüket, viszont abban az esetben, ha személyi jövedelemadó szerinti adózást, vagy az általány-adózást választják ez a közteher a többszörösére nő.
Ilyenkor jönnek az ellenérvek, hogy az Szja szerinti adózás, vagy az általány-adózás választása mellett magasabb a járulékalap, valamint a nyugdíjszámítás alapját képező szolgálati idő, illetve, hogy a Katázók rendkívül csekély összegű nyugdíjra lesznek jogosultak, de most nem erről van szó. A probléma az, hogy senki sem akar ma kevesebbet keresni ugyanannyi munkával mint tegnap, így ott tartunk, hogy oktatóként nem választunk eltérő adózási formát, hacsak az óradíjak terén nem történik olyan emelés, mely kompenzálja az így kiesett bevételt. Legyünk azonban realisták! Ez elég nehezen megvalósítható.
Felmerül a kérdés, akkor mégis mi a probléma megoldása?
Az egyetlen járható út Katázóként a bevételek diverzifikálása, vagyis, hogy egyik partnerünk felé se számlázzunk 3 M ft. felett az adott adóévben. Ennek megvalósítása többféle módon történhet.
1. Az oktató több autósiskolának dolgozik és ügyel arra, hogy sehol se lépje át a bűvös 3 Mft-os határt. Ez a variáció jelentős odafigyelést, tervezést igényel és számottevő adminisztrációs terhet jelent, ugyanakkor az autósiskolák számára kifejezetten hátrányos, hiszen elképzelhető, hogy így nem lesz elég oktatója és korántsem biztos, hogy tudja biztosítani a gyakorlati képzés folyamatosságát.
2. Az autósiskola duplikálja, vagy akár megtöbbszörözi magát, vagyis egy tulajdonosi kör több iskolát hoz létre, és ily módon ügyel arra, hogy adott oktató a soron következő iskolából kapjon újabb tanulót, amennyiben az előzőben már kimerítette a 3 Mft-os keretet. Ez a megoldás szintén jelentős adminisztratív terhet jelent, nem is beszélve az új iskola alapítás anyagi vonzatairól.
Van-e hát olyan megoldás ahol a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad?
Jelentem van! Ez pedig a bevételek megosztásának legegyszerűbb módja: az oktató nem az autósiskolának, hanem közvetlenül a tanulónak számláz. Ez gyakorlatban úgy valósítható meg, hogy a gyakorlati szakoktató az alvállalkozói szerződés rendelkezéseinek megfelelően, egy fizetésre vonatkozó megállapodást köt a tanulóval, mely rögzíti, hogy a gyakorlati képzés díját a tanuló közvetlenül az oktató részére fizeti meg. Ez a megoldás semmilyen formában nem érinti azt, hogy a képzés felelőse, a képzési engedéllyel rendelkező autósiskola, melynek a szakmai irányítása és felügyelete alatt történik az oktatás.
Szakmai álláspontom szerint, tekintve, hogy az oktató számlaképes és jogosult a járművezetés oktatás tevékenységi körben számla kiállítására, így adójogi szempontból irreleváns az, hogy a számlát az autósiskola vagy a tanuló részére állítja ki.
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy vannak eltérő vélemények, eltérő szakmai álláspontok, de az adózás terén ritkán vannak teljesen egyértelmű helyzetek, semmi sem teljesen fehér vagy fekete. Éppen ezért - a félreértések elkerülése végett – senkit sem buzdítok az egyik vagy másik módszer szerinti eljárásra - ennek eldöntése mindenkinek saját szíve joga, illetve felelőssége.
Én csupán a Tanulóvezetőben szerettem volna megosztani gondolataimat.
dr. Vuron Gábor
ügyvéd, szakoktató
