Oktató-videók hatékonysága a képzésben

2021. március 30.

Vargáné Dudás Piroska gyöngyösi szakoktatónak  legutóbb az E-learning, Szimulátor, Videó c. módszertani írását olvashattuk, korábban egy nemzetközi online konferencián elhangzott prezentációjának részleteit közöltük, ami a magyarországi járművezető-képzés, az online képzés további lehetőségeit villantja fel.

Miközben erről már a Gábor Dénes Főiskola Kutatók Éjszakája rendezvényén is tartott előadást és megállapíthatjuk: a videók használata támogatja a hatékony tanulást a gyakorlati oktatás ideje alatt, továbbá elősegíti a felkészülést a forgalmi vizsgára is. Az is kijelenthető, hogy a Covid 19 járvány nyomában az online oktatás hatására nő a vizualitásra, a képi tanulásra való hajlam. Ezért is szükséges az információk átadására/befogadására a megfelelő médium, a mozgókép, ami a gépjárművezető-képzésben az oktatás egyik jelentős módszertani segédanyaga. Évtizedes szakmai tapasztalatokra alapozva rövid, inkább szemléltető videókat készítettek a forgalmi helyzetekről. Az oktató a vezetői szituációkban elmondott magyarázatai mellett a filmekhez később hozzáadott képi magyarázatok együttesen nyújtanak további segítséget a tanulóknak a vizsgára, de már a vezetői engedéllyel rendelkezők ismereteinek felfrissítésére is alkalmasak.
Az oktatóvideók célja a tanulók által megszerzett ismeretanyag gyakorlatba való átültetésének intenzív támogatása. Természetesen a hagyományos fizikai jelenléten alapuló oktatás nem nélkülözhető az ilyen gyakorlati képzés alatt, de az online eszközökkel a hatékonyabb eredményesség valósulhat meg a gépjárművezető-képzésben.
A Kutatók Éjszakája rendezvényen tartott előadás az alábbi linken hallható, látható:

 

https://gdfhu-my.sharepoint.com/:v:/g/personal/berecz_gdf_hu/Eb1z7SfONbdMlJdPwLchZUsBb5cenN7I_0Ml31p7B6uMag

Hirdetés

C4 eladó

ELADÓ
Régebbi Citroen C8-as
B és B+E oktatásra 
vizsgáztatott
600.000 Ft.

Mobil: 70 319 4238 

  

Tanuló kalauz

KÖNYVAJÁNLAT
 

Tanítási-Tanulási
Módszerek

Oktatói állásajánlat

FIGYELEM!

Oktatói Állásajánlatok!

06 70 509 9431
Szuper Jogsi 
Autósiskola

Telefonra letölthető alkalmazások

Telefonra letölthető
alkalmazás
ok

  
1- elindulás,
megállás 

 

2 - parkolás
tanulása 

GDPR

GDPR

  

Az anyag teljesen
kidolgozott, 
képzőszervre
szabott...
tovább >  >  >

Összefoglaló

 A közúti járművezetők
Képzésének és
Vizsgáztatásának

ÖSSZEFOGLALÓJA

ADR 2020

ADR 2020
Tankönyvek
 
 

Pótpedálok

Pótpedálok
 
készítését vállalom

+36 30 229 6008

Interaktív kresz

ÚJ KÍNÁLAT

TETŐTÁBLA